Régió, identitás, elit*

            Egy történettel kezdeném. A temesvári főpostán táviratot adok fel a minap, kitöltöm az űrlapot, odanyújtom a fiatal tisztviselőnőnek. Nézi a szöveget, majd rám emeli tekintetét, ismét a magyar szöveget betűzgeti-forma - olvashatónak kell lennie, nyomtatott betűkkel írtam. Végül csak megszólal, természetesen románul: - Bukarestbe küldi a táviratot. - Igen. - A címzett tud románul? - Nem nagyon boldogulhatna a román fővárosban román nyelvtudás nélkül. Különben minisztériumi főakárki. - S ön is tud románul?, bök felém. - Remélem tapasztalja. - S akkor miért táviratozik magyarul annak az embernek?! - Mert jogom van hozzá.

            Beáll a csend, nagy a csodálkozás: az ifjú hölgy, aki a tegnapi gyorssal érkezhetett a mindenhonnan mindenkit befogadó, toleránsnak mondott Bánságba, forgatja a szelvényt, vélhetően azt nem érti, miért kelljen neki vagy bárki másnak magyar betűkkel vesződnie távirat-továbbítás címén, mi ez a különcködés?! Én azon morfondírozom, ki előtt és miként mérettetik meg az a közalkalmazott, akinek törvényes előírás szerint a román mellett jó néhány kisebbség nyelvén, illetve világnyelven is el kell fogadnia a táviratot továbbításra? Szólt-e néki valaki, főnök avagy kolléga, hogy a megengedett nyelv használatának célszerűségére vonatkozó kérdés nem csupán udvariatlan, de gátolhatja az adott jog gyakorlását, tehát törvényt sértő megnyilatkozás?

            Szinte alig van vegyes nyelvi közegben élő személy, aki valamilyen idevágó példát ne tudna felidézni. A kisebbségiben környezete tudatosítja, hogy ő más. A többséginek az anyanyelv használata természetes, a kisebbségi számára jogérvényesítés. Sajátos eset ha a helyi közösségben a többség-kisebbség arány az országoshoz képest fordított, mert a kisebbségi nyelvet kevésbé uraló többségi (román) az általános kisebbségi (magyar) nyelvhasználatot sértő szándékúnak tekinti.

            Mitől függ a kisebbségek anyanyelvi jogérvényesítése? Az iskolaválasztás életre szóló jelentőségű döntése miként születik meg? A vegyes házasságokban a nyelvi dominancia milyen sajátosságok szerint alakul ki? Az idevágó kérdések vizsgálata az utóbbi időben kezdődött el, figyelmet érdemlő dolgozatok is születtek. A mikroszociológiai és mentalitásbeli háttér vizsgálatakor érdemes kitérni az elitek szerepére, a helyi elit értékválasztó és érdekérvényesítő gyakorlatára is. 1997 folyamán néhány bánsági településen - Temesváron, kis- és nagyobb városban és falun - vizsgáltuk [1] a helyi elitek szerkezetét és szerepét, a nyilvánosság szerkezetét. Bár külön nem foglalkoztunk az anyanyelvi oktatással kapcsolatos döntésekkel, bizonyos következtetések az anyanyelvvel kapcsolatos kérdésekről is megfogalmazhatóak.

            Az alábbiakban négy témát kívánok tárgyalni: nemzeti identitás és otthonosság, többségi közeg és kisebbségi elit, oktatás szórványban illetve helyi elit és anyanyelv.

Nemzeti identitás és otthonosság

            Az én sokféle identitásból és szerepből áll össze. Az identifikáció területei: nem, család, vallás, etnikum, terület, társadalmi osztály. Külön-külön lehetne szólni jellegzetességekről, dinamikáról, viszonyról. Általános észrevétel, hogy a premodern korra jellemző helyi, területi kötődésről mára a hangsúly az etnikai és vallási azonosulásokra tevődik át. A vallási identitás alapja egy olyan kommunikációs és szocializációs folyamat, amelynek elemei kulturálisak: értékek, szimbólumok, mítoszok, a hagyományt kialakító rítusok és szokások. Létrejön a hűségesek közössége, azoké, akik hisznek abban a bizonyos szimbolikus kódrendszerben, értékrendszerben, szokás- és hitbéli hagyományokban. Az ilyen közösség imperszonális és törékeny, határai gyakran egybeesnek az etnikai határokkal - örmények, zsidók, egykoron koptok -, de jelenthetnek etnikumon belüli határt is - észak-írek, szerbek-horvátok, szikhek-szunniták -; általában a vallási és etnikai hovatartozás szorosan kapcsolódik. A vallás olykor segít az etnikai különbözőségek lebontásában - például a kereszténység felvétele -, illetve tompítja az erős etnikai különbözőség tudatának a kialakulását.

            A nemzeti identitás átvezet a politika szférájába, ugyanis bizonyos politikai közösséget feltételez. Ez közös intézmények létét jelenti, egy meghatározott társadalmi teret, jól körülhatárolt földrajzi területet, amelyekkel az ottaniak azonosulnak és amelyhez tartozónak érzik magukat. Minden nemzetnek vannak hősei, szentjei. A szülőföld a történelmi memória és a hozzá fűződő asszociációk forrása. A haza több ennél, közös politikai akarat hozza létre, törvények és intézmények közösségét jelenti. A Közép-Kelet Európára jellemző etnikai nemzetfogalom alapvető vonásai: történelmi terület vagy szülőföld; közös mítoszok és történelmi emlékezet; közös tömegkultúra; egyforma jogok és kötelezettségek mindenkinek; közös a tagok részére mobilitást biztosító gazdaság.

            A fenti leírásban többször megjelenik az otthon, az otthonosság, mint az azonosulás egyik fontos feltétele és dimenziója. A térség egyik legbonyolultabb kérdése ez, ami egyes népek illetve nemzetek esetében bizonyítási kényszerként jelentkezik: azt szeretnék elfogadtatni másokkal, hogy "otthon vannak". Az otthonosság legtermészetesebb kerete az anyanyelvhasználat. Akik történelmi léptékben bizonyítják nyelvük és kultúrájuk jelenlétét, tagadhatatlanul otthon is vannak. Csakhogy a közösségek az idők folyamán vándorolhatnak, s nem mindig az ősibb nyelv és kultúra hordozói jelentik a mai számosabb közösséget is. A többségi gyakorlat általában megpróbálja kiszorítani a kisebbségi nyelvet a közszférából, mindenek előtt a társadalmi presztízst jelentő területekről. Különösen érvényes ez ott, ahol nemrég valamelyik jelenlegi kisebbség volt többségben, illetve ha az illető térség két vagy több helyi közösség számára meghatározó, szimbolikus jelentőségű. Ilyenkor a helyi emlékezet közvetlen politikai tartalommal telítődik, a nyelvhasználat politikai tett is egyben.

            Többségi nyomásra a kisebbségi nyelvhasználat magán jellegűvé válik, intim és korlátozott lesz, miáltal másodrendűvé fokozódik le, negatív konnotációk tapadnak hozzá. Pozitív jelzést a társak felé hordozhat, a nyelvhasználat lévén egyben a meghatározó identitás-elemekhez való hűségnek és ragaszkodásnak a mércéje.

Kisebbségi elit a többségi közegben

            Bizonyíthatóan nehéz meghatározni a kisebbségi elitet, ha nem elégedünk Pareto jó öreg definíciójával, miszerint a tömeg ellentéte. Ha Bíbóhoz fordulunk meghatározás ügyében, akkor találunk egy egyszerű változatot - az elitet a társadalom vezető rétegéhez tartozók alkotják - és egy nehezen alkalmazhatót kisebbségi helyzetben: az elit formálja ki tudatosan a közösség céljait. Bár az utóbbira volna szükségünk, persze nem definícióként, hanem az életben, azért nem lehet eltekinteni a strukturalista felfogástól, miszerint az elit a hatalmi szerkezet egésze (Szalai). A kisebbségkutató hajlott arra, hogy azt higgye, csak a nemzeti kisebbség fogalmára nincs általánosan elfogadott meghatározás, s lám a kisebbségi mellé kerül a definíciós kísérleteknek szintén ellenálló elit.

            A kisebbségi elit helyzete és szerepe okán döntéskényszeres helyzetbe kerül. A státuszelit állandó kihívásnak, pontosabban nyomásnak van kitéve többségi oldalról, lévén a kisebbségi pályák más kifutásúak, mint a többségiek. Az RMDSZ-nek köztársasági elnökjelöltje állításakor előbb saját görcseitől kellett megszabadulnia: elvben miért ne lehetne Románia elnöke egy magyar. Jelzi a helyzet furaságát, hogy a magyar elnökjelölt jóval kevesebb szavazatot kapott, mint az RMDSZ szenátusi listái - a választó szeret a győztessel szavazni. A kulturális elit dilemmája más típusú; például miként és mennyiben szolgál(hat)ja magyar kultúráját a román műszaki egyetem professzora. A gazdasági elit helyzete a legkevésbé dilemmatikus, persze akkor, ha a gazdaságot nem szövik át meg át a szabad piaci versenyt nem ismerő korrupciós kapcsolatok. Ilyenkor a gazdasági szereplők között érvényesül bizonyos bizalom, amelynek meghatározó tényezője az etnikai hovatartozás. A többségi szféra többnyire azt üzeni a kisebbségi elitnek, hogy önnön jól felfogott érdeke hátat fordítani kisebbségi mivoltának, mondjon le anyanyelve elsődlegességéről és soroljon be az etnikai többségbe.

            Mitől függ az elit esetében a kialakult identitás megtartása, a vállalt közösségben való megmaradás? A helyi kisebbségi elitnek ugyanis, miközben döntése érlelődik, a nemzeti keret elvontságának és a győztessé válás kézzelfoghatóságának a kettősségével is szembe kell néznie. A nemzeti keret többnyire önkorlátozásként jelentkezik - például a házastárs kiválasztásában, az iskola nyelvével kapcsolatos döntésben. És szórványban, ahol félszázezres városban két vékony iskola kínál csupán anyanyelvű képzést, ez egyáltalán nem elvi kérdés, hanem vállalása annak, hogy, például, évekig több időt igényel az iskolába járás.

            Érzi-e vajon a vidéki kisebbségi elit, hogy néki kellene közösségi példát mutatnia - mert elit. Idevágó vizsgálatok hiányában a pontos válasz várat magára. De sok mindenre lehet következtetni, a kisebbségi oktatás ismert adatait lehet és kell értelmezni.

            Kis szórványközösségek megmaradási esélyeit vizsgáló kutatásunk [2] azt mutatta, hogy minél erősebben hat a nagyváros vonzása, illetve minél erősebb helyben az etnikai sokszínűség, annál gyakoribbak a vegyes házasságok. Külön kutatásnak kellene feltárnia, mitől függ, hogy milyen nyelvi dominancia alakul ki a családban, illetve mitől függ az a bizonyos kölcsönösség, amelynek hiányában a vegyes házasság az egyik fél számára több-kevesebb önfeladással jár. Kutatási feladat továbbá az is, miként választ párt és gyermeke számára iskolát a kisebbségi értelmiségi. Tereptapasztalatok alapján hajlok arra a feltételezésre, hogy értelmiségi körben gyakoribb a vegyes házasság, mint általában. Az iskolaválasztási gyakorlatról pedig itt és most annyit, hogy ötezer fős magyarság általános iskoláját sem tudja Lugoson fenntartani, pedig ekkora közösség általában középiskolát éltet meg. És nyílván van egy olyan alsó küszöb, amikor a választások kényszerdöntések: öt-hat családért ma akkor indítanak anyanyelvi iskolát, ha a nemzeti többség számára hozzák létre, és mondjuk a közrend helyi őre is a jussolók között van.

            A bánsági kisebbségi értelmiségi nem válik meg gyermekétől, hogy távoli iskolába magyar szóra adja, igaz, a temesvári magyar gimnáziumnak a legutóbbi évekig, két évtizeden át nem volt bennlakása. A bánsági vidéki magyar számára szinte ismeretlen az erdélyi gyakorlat, amikor a jó iskolába messzi helyre elküldik már a tízéves gyermeket is.

            A szórvány magyar elit rejtőzködik. Népszámláláskor tudja, hová tartozónak mondja magát, de a közösségek élére nincs ki odaálljon. Demográfiailag erős települések évek óta nem tudnak kiállítani egy-két olyan helyi vezetőt, akik mögé a közösség felsorakozhatna. Illetve több ügyes helyi vezető nem magyar színekben indul a választáson - mert biztosra akar menni. A magyar jelöltet is megválasztják polgármesternek - ha független, vagy román párt jelöli. És a vidék mentalitása alig változott e kérdésekben 1990 után: egyszer megtanulta a németek által meghonosított elvet - Leben und leben lassen!, magyarításban: Élj, ne törődj mással! -, és nem kíván eltérni tőle. A bajaival nem hozakodik elő, mert tapasztalata szerint megoldás rá nem, vagy nagyon ritkán kerül, de jelentkeznek az ellenszurkolók, akik a közérzetét jelentősen rontják. Különben is szórványban szinte kivétel nélkül érvényesül az "elsők a mindenkit érintő közös ügyek, majd következhetnek az egyeseket érintő sajátosak" antidemokratikus kisebbségpolitikai tétele. Antidemokratikus pedig azért, mert ki és hogyan állapítja, állapíthatja meg, hogy végre minden közös ügy rendeződött, következhet a kisebbségi sérelem... A szórvány elit ha látja is helyzete fonákságát, elvi alapokról váltást aligha ér el. S mivel nem a kisebbség országos vezéreivel, hanem a többség helyi hangadóival kell elfogadtatnia különvéleményét, s mert magára hagyottsága történelmi léptékű, nem is keresi az országos kisebbségi intézmények felé a kapcsolatot. Olykor a felülről jövő érdeklődés is feszélyezi. Emlékeztetheti rossz vagy vitatható döntéseire, magyarázatot kérhetnek fölösleges kompromisszumokra.

Oktatás szórványban

            A kisebbségi oktatás alakulásáról elég pontosak az adataink. Az országos statisztika szerint alapvető fontosságú az iskolaválasztásban az illető térség demográfiai összetétele. Hargita megyében szinte minden magyar gyermek magyar tannyelvű iskolában tanul, míg a másik végletet Temes képviseli, ahol a magyarul tanuló magyar tanulók részaránya alig 22 százalék.

                        Az I. megyecsoportban a legalacsonyabb magyarul tanulási arány 87,1 százalék, a másodikban  75 és 50 százalék közötti az arány, az utolsóban pedig 43 és 22 százalék közötti. Minél általánosabb a magyar használata egy térségben, annál bizonyosabban magyarul fog tanulni a gyermek. Ez természetes, mert az iskolaválasztást jelentősen befolyásolja, milyen használati értéket tulajdonít a közszféra az illető nyelvnek. Maros megye első csoportbeli helye természetes, a Székelyföld részeként Marosvásárhely amolyan központi szerepet is betöltött hosszú időn át. Alighanem a magyarság alacsony részaránya meglepő a megyében, ami az 1968-as közigazgatási rendezés politikai öröksége.

1. táblázat: A magyarul tanulás arányszámai (1996-os adatok)

I. megyecsoport
Megye	1*	2**	3***
Hargita	84,6%	80,1%	94,7%
Kovászna	75,2%	69,0%	91,2%
Maros	41,3%	36,0%	87,1%
II. megyecsoport
Megye	1*	2**	3***
Szatmár	35,0%	26,0%	74,8%
Bihar	28,5%	21,0%	73,7%
Szilágy	27,7%	19,0%	68,6%
Kolozs	19,8%	12,1%	61,1%
Fehér	6,0%	3,1%	51,6%
III. megyecsoport
Megye	1*	2**	3***
Beszterce	6,6%	2,8%	43,0%
Arad	12,5%	4,9%	39,2%
Brassó	9,8%	3,8%	38,7%
Hunyad	6,1%	1,7%	27,8%
Szeben	4,2%	1,1%	26,2%
Temes	9,1%	2,0%	22,0%

*A magyarság aránya a megye lakosságából

** A magyarul tanulók részaránya a megyében

*** A magyarul tanulók részaránya a magyarok közül

            A táblázat szerint néhány megye "nincs a helyén". Fehér megye magyarsága szórványnak sem jelentős, mégis az iskolaválasztásban itt nagy tudatosság érvényesül. Tudatosságot kell mondani, ugyanis olyan településekről, hagyományos iskolaközpontokról van szó, amelyek magyarsága megharcolt iskolájáért. Beszterce más eset, mondhatni pozitív kivétel: nincs jelentős magyar hagyományú települése, a magyarok lakta térség szélén található és több etnikum - románok, szászok, magyarok - együttélése nem fókuszálta olyan mértékben a kisebbségi identitást, ahogyan az belső Erdély legtöbb megyéjében tapasztalható. Szinte azt kell mondani, Beszterce előkelő helyezésére ebben a virtuális rangsorban nincs igazi magyarázat.

            A két utolsó helyezett, Szeben és Temes megyék iskolaválasztási gyakorlatát nagy mértékben magyarázhatjuk a fentiekkel, pontosabban azzal, hogy mindkét megyében a román után a német nyelv következett rangban, sőt olykor a német a románt is megelőzte. A magyarság kis lélekszáma Szebenben, illetve a szerb-jugoszláv határ közelsége Temesben újabb befolyásoló tényezők. Temesváron a diktatúra idején az egyik szerb nyelvkurzust a másik után indították, mert majd mindenki a belgrádi és újvidéki szerb tévéadók műsorait nézte. A temesvári művelődési intézmények nemzetközi kapcsolatai mindmáig sokkal inkább jugoszláv-vajdasági irányultságúak, mint Csongrádot, Magyarországot célzóak, pedig a mai Jugoszlávia mind kultúrpolitikai, mind gazdasági szempontból Magyarország mögé került. Temesben érdemes volt németül tudni, szerbül érteni - a magyar még a politikai algoritmus szempontjából is rendre elfelejtődött, akkor sem volt magyar vezető tisztségviselő a megyei intézményeknél, amikor a helyeket szigorú szabályok szerint osztották el. A hagyományosnak mondott bánsági tolerancia is az anyanyelv megőrzése ellenében munkált, itt ugyanis, a politikai szövegnek - megvagyunk együtt, minek acsarkodni, minden áron érvényesíteni a kisebbség akaratát bizonyos kulturális területeken - történelmi okokból volt foganatja. Ide keveredett székellyel megtörtént, hogy kellő román nyelvtudás híján, oly nagyon igyekezett hiányosságát pótolni, hogy az egész családot tiszta román szóra fogta. Tette ezt jóhiszeműen, s mert nem csúfolkodtak vele, hanem megértették nyelvi gondjait.

            Temes megye oktatási adatait elemezve - lásd a 2. táblázatot - némi reményt jelenthet, hogy a húsz éve tartó folyamatos csökkenés tendenciája megállni látszik. Ez az alsó fokú oktatást érinti, líceumban még tovább tart a negatív tendencia, bár a magyar líceumi oktatást valamivel nagyobb arányban választják, mint az általános iskolát. Megjegyzendő, hogy az 1997/98-as tanév adatai szerint a magyarul tanulók részaránya nem éri el az első táblázat szerinti 1996-os szintet.

2. táblázat: Temes megye magyar nyelvű oktatásának alakulása

            A megyében az 1997/98-as tanévben

ˇ        elemi iskolába 40.267 tanuló járt, ebből 637 magyar, 1,58 %;

ˇ        általános iskolába 33.773 tanuló járt, 541 magyar, 1,6 %;

ˇ        líceumba 19.924 tanuló járt, közülük 343 magyar, 1,72 %.

ˇ        Összesen 93.964 tanuló, közülük 1521 magyar, vagyis 1,6 %.

            Az elemitől a líceumi oktatásig az enyhe emelkedő számsorra két magyarázat lehetséges: azok döntése, akik, helyben nem lévén magyar iskola, az anyanyelvű oktatást csak az általános iskolában választhatták; vagy pedig magyar gyermek az átlagosnál kevesebb marad ki az iskolából, s így a relatív számok idővel javulnak. A megye magyar tanerői komoly felmérő és toborzó programot bonyolítottak le 1996/97-es tanév során, a vártnál gyengébb eredménnyel.

Helyi elit és anyanyelv

            A helyi elit meghatározásával kapcsolatos dilemmák felsorakoztatásakor egy neves politológust akarattal nem idéztem. Guy Heraud francia kisebbségkutató állapította meg: a politikai hatalom nélküli kulturális élet folklórrá korcsosul. Milyen furcsaságok alakulhatnak ki a politika színpadán, azt az RMDSZ kormányzati szerepvállalása jelzi: országlási felelősséget vállalhat, de önkormányzásról - helyi autonómiáról - szó sem lehet. A politikai hatalom, Heraud szerint, ezt jelentené. A politikai hatalom nem egyszerű képviseletet jelent, Temes megye illetve Temesvár képviselőtestületébe beválasztott két-két képviselő csak esélyt jelent a döntéshozatalban való részvételre. Temes megyében sem helyi erőből, sem központi koalíciós támogatással magyar politikus helyi csúcsvezetői megbízáshoz nem jutott, rosszabbul áll - a megszerzett tisztségek tekintetében -, mint olyan megyék, amelyek a helyi magyarság részarányát illetően mögötte következnek. Ez egyrészt magyarázható a fent már jelzett okokkal, de nem mellékes az sem, hogy miként a megye az országos politikában, a megyei RMDSZ is az RMDSZ általános politizálásán belül karakteres különvéleményt képvisel, mondhatni ellenzéki szerepet tölt be.

            Státuszelitként azokat tartjuk számon, akiket önkormányzati vagy parlamenti választások során bejuttattak valamilyen testületbe, illetve akik valamilyen közintézményt igazgatnak. Utóbbiak mindössze ketten vannak a megyében: a fogyatékosügyi megyei felügyelőség főnöke és a megyei tanfelügyelőség egyik helyettes főtanfelügyelője magyar. A kulturális elit igen jelentős, főleg azon egyetemi tanároknak köszönhetően, akik intézményi kapcsolatban anyanyelvi kultúrájukkal nem lehetnek. A gazdasági elit általános jellegzetessége, hogy szakmai vargabetű árán jutott oda, ahova elért, s nem korábbi kapcsolati vagy politikai tőkéjének a konverziója révén. Vagyis keményebb megpróbáltatások árán sikerült megkapaszkodnia, s általában nincs akkora pénzügyi birodalmuk, mint azoknak, akik korábbi gazdasági vezetői státuszból startoltak.

            Általános megjegyzésként kívánkozik ide, hogy mindhárom elit többnyire családi szálon kötődik anyanyelvi közösségéhez, a civil szféra nem termelte ki az anyanyelvi kultúra sajátos intézményeit. Illetve a korábbról létezők - szabadegyetem, irodalmi kör - már nem tudnak akkora közösséget megmozgatni, mint a diktatúra idején. A kisebbségi létszféra kitermelt új intézményeket is, de ezek is alig néhány személyt mozgatnak meg. Az elit jelentősebb részét - néhány tanárt, színészt, papot leszámítva - semmilyen tevékenység nem köti közvetlenül az anyanyelvhez.           

Vidéki városokban - Lugoson, Zsombolyán -, ahol egy-két évtizede jelentős helyi magyar kulturális élet folyt, magyar líceumi tagozat létezett, mára az általános iskolák léte is veszélyben van. Magyar tanerők román iskolába íratják gyermekeiket, mert ott erősebb a mezőny, a gyermeknek teljesítenie kell. Lugoson mindössze két magyar értelmiségi család íratta magyar iskolába a gyermekét. A temesvári magyar újság szerkesztői közül a gyermekeik számára nem magyar iskolát választók aránya - húsz éves intervallumban - eléri a 30 százalékot. Színészek és papok között is vannak, akik gyermeküket nem azon a nyelven taníttatják, amelyet szolgálnak. És kialakult a mai helyzet, amikor a megye magyarsága szinte csak temesvári oktatásban számol, minden vidéki iskola többrétű gondokkal küzd. Ez egy olyan új helyzet, amelyre az oktatás irányítói, felelősei nem voltak felkészülve. Iskolabuszokat kell beállítani, átfogó bennlakás-programot elindítani és végrehajtani, elérni azt, hogy a magyar szaktanár szívesebben tanítson magyar tagozaton, mint románul. Mert miközben nagy a tanárhiány a magyar tagozatokon, román iskolákban tanít igen sok magyar ajkú tanár.

            Az amúgyis kis létszámú magyar elitet a közösségi szerepvállalási készség alapján oszthatjuk két csoportba. S bár egy friss, 1997-es felmérés szerint a bánsági és a máshonnan ide származott elit között nincs nagy számbeli különbség, a politikai szerepvállalók többnyire a máshonnan ide származottak körül kerülnek ki. Mondhatni úgy, hogy azok vállalnak inkább feladatot, akiket nem bánsági példa és környezet szocializált. Bánság történelmi léptékben első sorban a gazdasági teljesítményt ismerte el, az alig számított, ki honnan érkezett és milyen nyelvet beszélt. Az itteni - sokat emlegetett, s ma inkább csak emlékekben élő - többnyelvűség forrása a gazdasági teljesítmény-kényszer, a más nyelvet beszélő szomszédnak a többlet-tudása. Bánság mai oktatási helyzete, nem csupán magyar vonatkozásban, jelzi, hogy milyen típusú tudásnak van első sorban rangja.

            A kisebbségi sajtó helyzetéről és szerepéről érdemes még szólni röviden. Írott sajtóként a helyi lapok jelentik az első számú kínálatot, a központi lapok nem csak magyar vonatkozásban szorulnak háttérbe. Temesvár magyar hetilapja - a Heti Új Szó - fennmaradásáért hatalmas harcot vív, s ebben az RMDSZ, pénzügyi eszközök hiányában, nem tudja támogatni. Felméréseink szerint néhány, a korábbi napilap hagyományos támogatójának számító falu kivételével, a magyar hetilap háttérbe szorul, a napi sajtót valamelyik helyi román lap jelenti. Ezek a kisebbségi kérdést akkor sem a közösség érdekeinek megfelelő keretben és érvrendszer szerint taglalják, ha a lap nem ellenséges a kisebbségekkel. Egyszerűen másként látja, merthát első sorban román olvasók számára ír. A kisebbségi kérdés tematizációit folyamatosan és kizárólagosan román lapokból ismerők akaratlanul is eltávolodnak az RMDSZ politikusai által képviselt érvrendszertől, a "hivatalos" magyar politikai elittől.

            Ha Bíbó István második meghatározását vesszük alapul a kisebbségi elit és az anyanyelvi oktatás vonatkozásában, akkor meg kell állapítanunk, a helyi elit nincs helyzete magaslatán. Robotképe a következő lehetne: gyakori a vegyes házasság; a baráti kör vegyes, egyetlen domináns nyelvvel; közösségi kapcsolatai főleg szakmaiak; az iskolaválasztás fő szempontjai gyakorlatiak; mindenkivel jó kapcsolatot szeretne, még ha ez saját véleményének az elhallgatását is jelenti; többnyire román sajtót olvas, önmagát ezen sajtó kialakította tükörben látja; kisebbségi kérdésekben nem kíván autonóm véleményt képviselni és - nem utolsó sorban - a magyarság politikai képviseletétől megtartja a három lépés távolságot, ráadja a voksát, jobb híján, és ennyi.

            Történettel kezdtem, azzal is végezném: Zsombolyán egy menő helyi magyar vállalkozót egy ismerős megajándékozott egy, a két világháború közötti időkből származó felirattal. Ezen arra szólítják fel a polgárt, hogy: Vorbiţi româneşte!, vagyis magyarul: Beszéljen románul! Mármint hivatalos helyen. Vállalkozónk kitette irodájában a feliratot, de újat is készíttetett alája: Beszélünk románul. Vagyis: Vorbim româneşte. Sok ilyen nyugodt humorú reakcióra van szükség ahhoz, hogy az anyanyelv kérdése kikerüljön a politika éles témái közül.